Törőcsik Éva, okleveles kertészmérnök, a FŐKERT egykori vezérigazgató helyettese. 1977-ben végezte el az egyetemet. Két periódusban is dolgozott a FŐKERT kötelékében: először 1979-1984-ig, majd a rendszerváltást követően 1991-től 2011-ig. Végigjárta a ranglétrát. Először a Margitszigetre került, azután a XIII. kerület, majd az V. kerület parkfenntartási üzemvezetője. Később főmérnök, majd kertészeti igazgató. 2011-ben vezérigazgató helyettesként ment nyugdíjba. Azóta saját gödi kertjén munkálkodik.

FŐKERT először – 1979-1984

„1977-ben végeztem a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen, a Termesztési karon és Faiskola szakon. Két évig a gödi TSZ-ben dolgoztam egy zöldség részlegen, azután, 1979-ben kerültem a FŐKERT-hez. Akkor a FŐKERT egy konszolidált, nagynevű, stabil vállalat volt. Először a Margitszigeti Alközpontba kerültem, Stoics Terike alközpontvezetőhöz és Kürthy Istvánhoz, aki legendás üzemvezető volt. Nagyon sokat köszönhetek nekik. Már a gyakornoki időm alatt is nagyon sokat tanultam tőlük. Körülbelül fél év elteltével kerültem át a XIII. kerületbe üzemvezetőnek, ahol 1984-ig dolgoztam.”

„A XIII. kerület egy nagyon érdekes kerület volt. Volt egy belvárosi része, Újlipótváros, a Jászai Mari térrel és a Szent István parkkal, volt még egy kiemelt parkrészlet, a Béke tér, és a többi része mind lakótelep volt. Ezek a lakótelepek különböző időszakban épültek. A Fiastyúk, akkor még Thälmann lakótelep az ’50-es években, aztán az Árpád hídi lakótelep és a Váci útra felfűződő kisebb lakótelepek a ’60-as években, végül a Dráva utcai lakótelep a ’70-es évek végén épült. Érdekes volt megfigyelni, hogy a korábbi lakótelepek parképítési munkái sokkal magasabb minőséget képviseltek. Ahogy egyre előrébb mentünk az időben, úgy születtek egyre egyszerűbb, egyre alacsonyabb minőségű lakótelepi zöldfelületek. Ez a fenntartónak jó volt, mert lehetett alkotni: évelőágyakat kialakítani, fásítani. Az átadásukkor nem voltak ezek kész parkok, elplanírozott felszín, gyepfelület, néhány fával.”

„A munkaerő örök problémája volt a FŐKERT-nek. Újlipótvárosban volt egy stabil állomány, 30 éve ott dolgoztak. Betanított munkások voltak, de a gyakorlatuknak köszönhetően szakmunkásoknak feleltek meg. A kaszálógépeket nők irányították. Egy alakalommal nekem kellett megvigasztalni az egyik kaszás asszonyomat, Szécsiné Ancit, amikor sírva találtam őt a parkban. Kérdeztem, mi a probléma, ő pedig elpanaszolta, hogy reggel kiélezte a késeket és frissen tette fel, mégis „csíkosra vág a fű”, ami őt nagyon elkeserítette. Pedig ő volt a cég egyik legjobb kaszása. Általában több volt az asszony a fenntartásban. A férfiak inkább a hórukk munkákat végezték és a fasorokban dolgoztak, minden egyebet az asszonyok végeztek. Azt gondolom, hogy a fenntartás elsősorban női szakma. Demecsné Ica volt a másik híres kaszás asszony Zuglóban, a mai napig dolgozik még nyugdíjasként. Ő egy 180 cm vágószélességű géppel dolgozott, lenyűgöző munkát végzett. Kaszáltunk 50 cm vágószélességű kézi „tili-toli” fűnyírógépekkel is, de nekem még volt kézi kaszásom is, aki együtt kigyalogolt a Sabo gép mellé és ő végezte el a „tisztázást”. A kézi kaszásom egy süketnéma és analfabéta ember volt, de nála szebben és racionálisabban dolgozó embert keveset láttam. Mivel az állandó munkaerő kevés volt, teljesen hétköznapi volt a cégnél az alkalmi munkavállalók foglalkoztatása. Reggel felvettem, délután pedig kifizettem őket. Annak idején még az állandó dolgozók fizetését is mi vittük ki zsebben. Az „alkalmisok”gyakorlatilag minden nap jöttek. Sorban álltak reggel az alközpontnál. Akkor egy épületben voltam a közterület-fenntartókkal. Velük csereberéltem, mert ugyanazt az embert foglalkoztatni alkalmi munkaerőként nem lehetett korlátlanul. Igy váltva, hol nálunk, hol a „köztisztáknál” dolgoztak. De mondhatnám, hogy ők is állandó munkaerőként működtek. Ismerték a területeket, néha még egyedül is el lehetett őket engedni, mert olyan önállóan végezték a feladatot. Kint a lakótelepen három ember volt összesen: egy csoportvezető, aki egyben kaszált is és két másik asszony, akik szintén besegítettek kaszálásba is. A lakótelepeken szerződéses parkgondozók voltak. Ez egy nagyon érdekes konstrukció volt: általában a lakótelepen helyben lakó nyugdíjasok vállalták, akikkel leszerződtünk márciustól október végéig, ők végezték a napi manuális feladatokat (ágyások gondozása, cserjemetszés). Az összes gépesített munkát (kaszálás, hulladékszállítás) továbbra is mi végeztük. Volt egy nyugdíjas kertész, aki a műszaki ellenőri feladatokat látta el. Ez egy nagyon jópofa dolog volt, kicsit hasonlít a ma divatos közösségi részvételre vagy a védnökségi programokra!”

„Télen jégpályákat is csináltunk. Az ún. lakótelepi dühöngőket, futballpályákat locsoltuk fel télen. Egy alapjég réteggel indítottunk és azt „hizlaltuk”. Ebbe is be lehetett vonni a lakókat. Volt olyan lakótelep, ahol hoki bajnokságokat játszottak a helyiek.”

„Ezek a lakótelepi parkok tényleg közösségi terekként működtek. A Fiastyúk lakótelepen a házak közvetlen környezetében lévő zöldfelületet a helyi lakók ingyen és bérmentve tartották fenn. Amikor ifjú titán voltam, rosszallóan néztem, hogy a lakók ebben a sávban mindenfélét össze-vissza ültetgetnek! Most visszagondolva az egy nagyon jó pofa dolog volt. Ettől érezték a lakók, hogy az a park az övék!”

Köztisztaság átalakulóban

„Amikor a XIII. kerületben voltam, akkor a köztisztaság, mint önálló feladat nem létezett. Heti egyszer kiürítettük a parkokban lévő „ceglédi” típusú kukákat, és más feladat nem volt. Voltak még nyilvános WC-k, amelyeket a Fővárosi Csatornázási Művek üzemeltetett. A rendszerváltás után ez a helyzet megváltozott. Először is a nyilvános WC-k üzemeltetését kiadták egy kft-nek, amelyik hamar felismerte, hogy gazdaságosan nehéz működtetni. Így rendre-másra megszűntek a nyilvános WC-k, aminek a parkgondozók itták meg a levét. Amíg dolgoztam, minden évben leadtunk a fővároshoz egy listát, hogy hol vannak bezárt nyilvános WC-k és mennyire fontos lenne ezeket újra megnyitni.”

„A parkhasználat is teljesen megváltozott. Ezzel már az V. kerületben szembesültem. Például divatba jöttek a pillepalackok, amiből kettőt beletettek a szemetesbe, és már lehetett is üríteni. A döntéshozókkal sajnos nem lehetett odáig eljutni, hogy a megváltozott szokásokhoz egy új közterület-üzemeltetési program szükséges. Át kell gondolni a köztisztasági feladatokat, új berendezések kellenek, stb. Amikor nyugdíjba mentem, a Margitszigeten naponta kétszer kellett üríteni a szemeteseket, kétszer kellett végigmenni, hogy a sziget vállalható állapotban legyen. Sajnos ez a fajta működés a parkfenntartás rovására ment, mert attól vonta el a munkaerőt.”

FŐKERT másodszor – 1991-2011

„1984-ben mentem szülési szabadságra. 1991-ben jöttem vissza a FŐKERT-hez. Ez már nem az a konszolidált, jó pozícióban lévő, egyeduralkodó vállalat, hanem egy túlélésért küzdő cég volt. Az V. kerületben lettem üzemvezető, ahol nagyon jól éreztem magam. Egy nyüzsgős ember vagyok, így nagyon tetszett, hogy ott mindig mindennek napra késznek kellett lennie. Ott olyan frappáns, belevaló nők dolgoztak akkor, akik mindent meg tudtak oldani. Gépparkunk nem volt. Kaszálógépeket hol ide, hol oda dugtuk el. Nem volt egy olyan helység, ahol a szállítójárműveket tárolhattuk volna. Mindig a margitszigeti alközponttól kértünk kölcsön, ha olyan volt a helyzet. Akkor még a parkokat szétosztottuk az asszonyok között, volt olyan, akihez két-három kisebb park is tartozott, mérettől függően. A szerszámokat a vízóraaknához hasonlító szerszámos aknákba zárták el. Villamoson vagy buszon jártak a parkok között, nem lehetett szerszámokat magukkal cipelni, de azért sokszor elkerülhetetlen volt, hogy a nehéz tömlőket villamoson szállítsák. Később már tudott a cég gépesíteni és mikrobuszokkal szállította a munkásokat és szerszámokat egyik helyről másikra, de annak idején ez még nem volt olyan egyszerű.”

„1992-ben a Főpolgármesteri Hivatal Közmű ügyosztálya megkeresett egy olyan állással, aki a parkfenntartás műszaki ellenőreit koordinálná és a FŐKERT-tel is tartaná a kapcsolatot. Megkerestek, elvállaltam! Talán fél évet voltam ott. Nekem, aki a gyakorlatból jöttem, nagyon lassúnak és nehézkesnek tűnt a hivatal. Közben Kocsis László lett a FŐKERT vezérigazgatója, aki engem visszacsábított. Az ő személye egy új lendületet adott a cégnek. Azt, hogy a FŐKERT túlélte ezt a rendszerváltás utáni zűrzavaros időszakot, az nagyban neki köszönhető. Számos olyan rendeletet készítettünk elő az ő irányítása alatt melyek a mai napig hatályosak, meghatározzák és biztosítják a FŐKERT tevékenységét! Kemény évek voltak ezek. Nemcsak a külső környezet, hanem a belső környezet is drasztikusan átalakult. A FŐKERT ún. Szendrői –családja, a „nagyok” szinte egyszerre vonultak nyugdíjba. Nemcsak a felső vezetők, hanem évente két-három gyakorlott kerületvezető is elment. Az aktív, tehetséges kollégák egy része saját vállalkozásba kezdett! Komoly generációváltás volt ebben az időben. Kocsis engem főmérnöknek nevezett ki, Kanász Éva helyére. Ez volt számomra a legnehezebb időszak. Még a struktúra a régi volt. Egy alközponti rendszerben működtünk, amelyen belül meg akartunk felelni a tulajdonos Főváros elvárásainak, egy komplex közszolgáltatást végeztünk (hatósági feladatok, tulajdonosi érdekképviselet, adatszolgáltatás stb.). A másik oldalon pedig a kerületek pályáztattak minket az addig fenntartott, kerületi fennhatóságú zöldterületekre. A piacon akkor rengeteg sok fenntartó cég jelent meg, sokszor olyanok, akiknek semmilyen kertészeti végzettségük nem volt, de olyan árakon, amivel mi nehezen tudtunk versenyezni. Mindig az alacsony ár diktált, hiszen forráshiányosak voltak az önkormányzatok. Ebben a környezetben egy nagy, lomha FŐKERT, a korszerűtlen nagy gépparkkal, a rábízott Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő használhatatlan ingatlanokkal, a nagy létszámú adminisztratív gárdájával, aki azért volt, hogy kiszolgálja a Fővárost, nem tudta felvenni a versenyt. Nagyon nehezen lehetett a kettőt együtt csinálni. Ez vezetett el odáig, hogy egy nagy szervezet-átalakítással létrejött a mai FŐKERT és kiváltak belőle azok a kft-k, amelyek aztán a piacon tudtak mozogni. Így a parkfenntartás is kettévált: részben maradt a közszolgáltató rész a kiemelt zöldfelületek fenntartására, másrészt létrejöttek a kft-k, amelyek sokkal rugalmasabbak voltak, pályázni tudtak és a piacról éltek.”

„Az átszervezést követően 1996-tól lettem kertészeti igazgató, ami azt jelentette, hogy a fenntartáson túl a parkokat érintő beruházások is hozzám kerültek. Az utolsó 10 évet töltöttem úgy, mint kertészeti vezérigazgató helyettes, amikortól a cég összes szakmai feladata hozzám tartozott. Kibővült a feladatköröm a komposzttelep üzemeltetésével és a termesztő-telep irányításával. Úgy látom, most jobbak az anyagi kondíciói a cégnek, mint a mi időnkben voltak. A legnehezebb mindig a forráshiány csökkentése volt. Számos tanulmányt, közvélemény-kutatást végeztünk és az eredményeket benyújtottuk a Fővárosnak. A parkfenntartásban nem túlzó, ha 50 %-os forráshiányról beszélünk. A parkfenntartást, úgy ahogy, még tudtuk biztosítani. Egyre kevesebb volt a munkaerő, alkalmi munkavállalókat már nem lehetett foglalkoztatni… Fokozatosan eltűntek a parkokból a rózsák, az évelők… A legjobban azokat a cégeket büntetik, akik élő munkaerőt foglalkoztatnak. A munkák egy részét lehet gépesíteni, mint pl. automata öntözést alkalmazni, ami az én időmben terjedt el, de a növényápolási munkák zömét, az ültetéseket kézzel kell csinálni, nincs mese… És ugyanígy a fejlesztéseknél is nagy probléma volt. Ezek a parkok nincsenek valós értékükön nyilvántartva. Nincs könyvelt amortizációjuk. Egy pázsitfelület éppúgy elavul, mint egy épület, a park épített elemei is nagyon ráfordítás-igényesek. Nemcsak fizikai, hanem erkölcsi értelemben is avultak voltak ezek a berendezések. Például 1975-ben a Városliget felújításánál nagyon korszerű burkolatok és játszóterek készültek. De azt követően nem volt lényegi felújítás több, mint 30 éven át.

„A rekonstrukciókat illetően próbáltunk tematikus programokat indítani, mindig olyat, aminek apropója volt. Erre példa a játszóterek EU szabványosítása. Ezt a programot éppen az egyetemmel közösen csináltuk. Az egyetemről szakemberek és hallgatók felmérték a játszótereket, a berendezések állapotát, a korosztályokat stb. Ez alapján el lehetett indulni egy rekonstrukciós programmal, amit 5-10, sőt volt olyan, amit 20 év alatt terveztünk megvalósítani. Hasonló programot dolgoztunk ki a zöldfelületek és a fasorok vonatkozásában is. De sajnos nem volt ebben folyamatosság. A választási évek előtti időszakban csúcsra járattuk a programokat, utána jött a négy szűk esztendő… Ettől függetlenül voltak sikeres rekonstrukciós projektek, pl. a Szent István Park, amire nagyon büszkék lehetünk! A Szilágyi Erzsébet fasor vagy az Andrássy úti fasor rekonstrukció is ehhez az időszakhoz köthető. El kell, hogy mondjam, a fasor rekonstrukciók óriási lakossági ellenállásba ütköztek. Nagyon nehéz volt, mert majdnem teljes fasorcserét hajtottunk végre. Sok egyeztetés volt. Akkor még nem volt a cégnek ekkora PR apparátusa, mindig én voltam előtérben. A Szilágyi Erzsébet fasornál volt egy újságíró hölgy, akit nem tudtunk sehogyan sem meggyőzni. Felvittük őt a kosaras kocsival 20 méter magasra, hogy a saját szemével lássa, milyen állapotban vannak a fák. Én a jövőre nézve is a fasorok ügyét érzem a legfontosabbnak. Sokkal következetesebben kellene végezni a fasorfelújításokat! Meg kellene találni azokat a fajokat, amelyek tényleg alkalmasak az adott helyszínre. Most valójában csak kapkodunk… Legalább 20 évre előre kellene tervezni, a kiültetendő faanyagot egy faiskolánál lekötni, „biztos” fákat kellene alkalmazni…. A fasorfenntartáson is lehetne „finomhangolni”. A fenntartás sajátossága, hogy a munkák 90 %-át azért végezzük, hogy a fa környezetének jó legyen: látszódjon a közlekedési tábla, a közvilágítás, ne takarja el a homlokzatot, az elektromos vezetéket ne bántsa, tiszta legyen az űrszelvény, elférjenek a buszok stb. Csak 10%-ot fordítunk ténylegesen a fákra, hogy azok jól érezzék magukat és szépen növekedjenek. Nyilván ezt a helyzetet csak egy rekonstrukcióval lehet igazán megváltoztatni és újra végiggondolni, a fafaj-választástól a burkolatokig, hogy mi szolgálja sokkal jobban a fasor érdekeit, hogyan lehetne ezt a helyzetet konszolidálni. Amúgy is a fasori fák vannak a legtöbb környezetterhelésnek kitéve… Vannak olyan történeti fasori fák, amelyek kezdenek eltűnni a közterületekről. Pedig nem feltétlenül kellene leírni őket. Például az V. kerületi Váci utca elején álló platánok, amelyeket úgy megmetszettünk, mint a franciák vagy az olaszok, és azóta jól érzik magukat…”

„A parkok közül két kisebb projektet említenék, ami nagyon közel állt a szívemhez. A Hild téri játszótér felújítása nagyon nagy sikerű volt. Ez még az EU szabványosítás előtt megtörtént. Akkoriban már itt voltak Magyarországon a megfelelő játszóeszközöket forgalmazó cégek, de még nem igazán voltak nagy játszótér rekonstrukciók. Hlatky Kati különös kreativitással megtervezte, azután megépítettük. Ez volt az első „nyugati” típusú játszótér a fővárosban. Más kerületekből is jártak oda a családok, annyira nagy igény volt az ilyenfajta új játszóterekre. A másik a nyugdíjazásom előtt a Szent István parkban kialakított Márk Gergely-féle rózsakert. Ennek hosszabb a története. A munkakörömhöz tartozott, hogy évente részt vehettem Rómában a rózsafajták nemzetközi bírálatán. Ennek kapcsán ismerkedtem meg Márk Gergellyel, a magyar rózsák nemesítőjével. Miután nyugdíjba ment, saját forrásból és kedvtelésből folytatta tovább a nemesítést. 2000-ben Rómában a Szent Erzsébet fajta aranyérmes lett parkrózsa kategóriában. Ez egy óriási nagy dolog volt. Rómában mindig szabadkoznom kellett, hogy nincsen Budapesten igazi rózsakert. Rózsakertet csak kerítéssel körbezárt kertként lehet kialakítani. Így esett kényszerből a választás a Szent István parkra, ami egy körülkerített park. Kiválogattuk a Márk Gergely-féle parkrózsák közül azokat, amiről úgy gondoltunk, hogy ott megmarad és abból alakítottuk ki a rózsakertet. Szalkai Adrien a FŐKERT Tervezési Stúdióból tervezte és a szerencse folytán egy nagyon elhivatott, egykor Márk Gergely mellett dolgozó, rózsához értő kertész gondozza mind a mai napig.”

„Az egyik fontos feladatom a fakataszter elkészítése volt. Előzőleg hagyományos írásos alapon vezetett parkadataink voltak. Egyedül a fasori fákról volt egy kicsit részletesebb adatunk. A nyilvántartás annyira elnagyolt volt, hogy erre nem lehetett fenntartási technológiát vagy rekonstrukciós programot alapozni. Sajnos év közben nem nagyon volt kapacitásunk nyomon követi a változásokat, egy évben egyszer próbáltuk aktualizálni. A fakatasztert tartottam a legfontosabbnak, amit akkor egy külső vállalkozóval közösen kezdtünk fejleszteni. A kezdeti nehézségeken túljutva ma már használhatóbb adataink vannak.”

„A legnehezebb feladat a működésem alatt a termesztőtelep vezetése volt. Én három vezérigazgatót szolgáltam, de mindegyik meg akarta szüntetni a termesztőtelepet. Számos ok mellett a legfontosabb, hogy a telep veszteségesen működött, ami az elavult termesztőberendezésnek és korszerűtlen fűtésnek volt köszönhető. Nekem személyes meggyőződésem, hogy egy FŐKERT volumenű közszolgáltató cég nem tud stabilan működni a termesztői háttér nélkül. Nem lehet sok helyről összeszedegetni a kiültetésekhez szükséges növényt. Mi van, ha az egyik mégsem olyan minőségű? Vagy mit teszünk, ha az ültetésre tervezett napon a közterületet rendezvény miatt lezárják és mégsem tudjuk eltelepíteni a virágokat?… Ezek mind olyan helyzetek, amelyet csak saját termesztői háttérrel lehet biztonságosan megoldani. A Keresztúri úti telepen teleltettük a konténeres növényeket, de az volt a növényklinika is… Volt egy év, amikor nem volt teleltető házunk. Abban az évben az Állatkertnél és a Füvészkertnél kellett kuncsorogni, hogy befogadják a pálmáinkat… Meggyőződésem, hogy a fenntartáson busásan megtérült az, hogy biztos termesztői háttere van… Ebben engem igazolt az élet. A termesztőtelep egyre jobban működik, nagyon jó szakemberek dolgoznak ott, és a vezető jó üzletasszony is: évről-évre nagyobb a termesztés árbevétele. Jövőre pedig végre megkezdődik a régóta tervezett fűtés korszerűsítés, ami tovább emeli a termesztés minőségét.”

A visszaemlékezés 2017. decemberében a Szent István Egyetemen felvett beszélgetés alapján készült.

Szerkesztette: B. Nagy Ildikó Réka

Köszönöm Erdősné Győrffy Mártának a FŐKERT nyugdíjas park- és fasorfenntartási igazgatójának a kézirat átolvasását, szakmai észrevételeit!

Helyszínek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.