Madarász Károlyné Mira

Madarász Károlyné, okleveles táj- és kertépítész mérnök, a FŐKERT egykori tervezője és a Városliget alközpontvezetője. 1969-ben az egyetemről frissen végzettként került a FŐKERT-hez. Először tervezett, majd a parkfenntartásban dolgozott. 1974-től 1996-ig a Városliget alközpontvezetője. Ezután a FŐKERT Parkfenntartó Kft-nél dolgozott a XIV. kerületi fenntartás vezetőjeként. Szakmapolitikusként több kerületben és a fővárosi önkormányzatnál is képviselte a zöldfelületek ügyeit. 2000-ben ment nyugdíjba, de azóta is ő a város szakmai hírmondója. A zöld ügyeket magánemberként képviseli tovább.

„Én kifejezetten kertésznek készültem. Gimnázium alatt is a FŐKERT-nél dolgoztam, a trágyát tapostam a pasaréti telepen. A diplomamunkám is a fővárosi kertekről és parkokról szólt. 1969-ben ötünket vett fel a Radó (Radó Dezső, a vállalat akkori igazgatója – a szerk.) az egyetemről, mindenkit másik osztályra. Én a parkfenntartásra kerültem. Egy évig a népligeti üzemben voltam, hogy megtanuljam, mi az a fenntartás, de közben terveztem is. Utána átkerültem a tervezőkhöz. Először a Népligetben, majd a Margitszigeten dolgoztam a tervezői csoportnál, Kecskésné Szabó Ildikó mellett. Elég sokat terveztem annak idején. Az első kerttervem a FŐKERT kötelékében Budafokon valósult meg. Egy kicsi közkert a Duna partján, egy kereszteződésben, a főút mellett, egy szobor van a kert súlypontjában. A többi kertemet, parkomat, játszóteremet már átépítették, de ez a kert a mai napig az én tervemet tükrözi… A Népligetben a Mutatványos tér áttervezése akkor folyt. Szombaton is dolgoztunk, de nem mertem kimenni a kutyánk nélkül. Olyan volt a törzsközönség. Hiába a tervezői részlegen voltunk, a napi feladatokba mindig bele folytunk…”

„1973-ban családi problémák miatt hatórás munkaviszonyba kényszerültem, ami csak a fenntartási csoportban volt lehetséges, így átkerültem a fenntartásra. Szendrői József, az akkori vezető nagyon megértő volt velem. A XVI. és XVII. kerületekben voltam kerületvezető, hatórás állásban, két kicsi gyerekkel, ki akart volna ennél jobbat? Egy évvel később mégis átkerültem a Városligetbe. Suhajda Tibort odahelyezték üzemvezetőnek, engem meg kineveztek alközpontvezetőnek. A Városligetben akkor kezdték el bontani az expo építményeit és kezdődött a (park)építkezés! Erősebb vezetőre volt szükség. 1977-ig folyt az építés. Tiszta őrület volt!… Demecs Jánosné Icával kezdtem ott dolgozni, ő még mindig ott van, több mit 50 éve dolgozik a Városligetben, még a nyugdíjas éveiben is!

„Azután a Városligetben maradtam, addig, amíg kft-vé nem alakultunk 1996-ban. Ekkor én átkerültem a Parkfenntartó kft-be. Mindenkit megkérdeztek, akar-e maradni a részvénytársaságnál, vagy átmegy a kft-be. Ekkor az összes kerületi fenntartás kiment a FŐKERT tulajdonú Kft-be, a FŐKERT Rt-nél csak a fővárosi területek maradtak. Mindannyian vettünk résztulajdont, akiket kiszerveztek. Az alközpontvezetők 700.000 Ft értékű résztulajdonosok lettek. A XIV. kerület fenntartásáért feleltem. A Parkfenntartó Kft-ből mentem nyugdíjba 2000-ben.

Katonák, úttörők, szobrászok és rendőrök – élet a Városligetben

„Jaj, nagyszerű volt! A Városligetnek megvolt a törzsközönsége – a kártyások, a botanikus kertbe járok stb. Többnyire már előre köszöntünk egymásnak. A kertész és a kerthasználó közötti közvetlen kapcsolat megvolt.”

„A Városliget a városi rendezvények „szigete” volt. Állandóan valami rendezvényre készültük! Az év kezdődött a díszszemlével április 4-én, ami négyévente volt. Ilyenkor a felvonulási téren volt a seregszemle és a mi ligeti épületünket használták a katonák a fogadásra és a kitüntetések átadására. Ilyenkor úgy folyt ott a vodka, mint máshol víz. Azután következett a rendőrnap április 24-én. Azután a május elsejei majális jött, ami mindig egy külön szám volt. Az is egy országos rendezvény volt. A virágkötők már három nappal előbb elkezdték díszíteni a felvonuló kocsikat, mind nálunk az udvarban. Egy alkalommal megérkezett Németországból kamionnal a piros hortenzia, természetesen kókadt volt, mire ideért. Erre Dániel elvtárs azt mondja: – Mira, ez nem az, amire gondol, ez holnapra föláll!! Ez azóta is szállóige. Lavórokba tettük, hogy másnapra rendesen álljon, ezzel díszítették a VII. kerületi autókat. Azután következett gyereknapkor az Úttörő Szövetség kitelepülése. Miután felépült a Petőfi Csarnok, a koncertekre is készültünk. A Királydombon az István, a király film felvétele volt nevezetes. A Ligetben egyébként valami filmet mindig forgattak. Nagy Imre újratemetését és a pápalátogatást is mi rendeztük… a mai napig megvan még a pápalátogatásról szóló rendezői papírom… Ezek a rendezvények számunkra főleg fűnyírást és takarítást jelentettek előtte, füvesítést és takarítást utána. És persze a virágültetéseket. Sok-sok virágot ültettünk.”

„Egyszer a Szendrőivel (Szendrői József, akkori parkfenntartási igazgató – a szerk.) is összeszólalkoztunk erősen. Kitalálták, hogy a Városligeti tavat ki kell betonozni hátul. Én mondtam, hogy az nem lesz jó, mert az a legmélyebb terület a Ligetben, és akkor onnan nem fog elfolyni a víz. (A szakdolgozatomban is írtam erről, jól ismertem a problémát.) Onnantól kezdve a városligeti Napozóréten a kacsák úszkáltak, mert a talajvíz állandóan feljött. Ezért le kellet csatornázni, hogy használható legyen a terület! Ezt sokan nem tudják, azóta is így van!… Azóta is, ha valaki tudni szeretné, mi miért és hogyan van a Ligetben, engem hívnak! Ismertük a park minden szegletét. Hol vannak a vízórák stb. Egyszer a Közlekedési Múzeumból telefonáltak, hogy felrobbant a kávéfőző, mert nincsen víz. Előtte zártuk el a Nagycirkusznál az öntözőcsapot. Hát ki tudta, hogy ez a kettő egy körvezetéken van?!… Ezek a vezetékek a Millenium óta vannak a földben, a Széchenyi fürdő is erre a csőre csatlakozik. A Városligeti-tó a fürdő medencéinek elhasznált vizét kapja.”

„Egy időben nálunk is bevezették ún. hálós tervet. A terv egy óriási táblázatban egy évre előírta, hogy a parkban az adott napon, héten milyen fenntartási munkát kell végezni. De ha az időjárás közbeszólt, az egész terv borult. Mi minden nap megnéztük, mit is kellett volna aznap csinálni, a munkalapra be is írtuk, de nem biztos, hogy azt csináltuk… Az alközpontvezető volt az, aki tudta, milyen tényleges munkákat kell elvégezni… Mindig voltak ehhez hasonló módszertani újítások!”

„A Városligetben akkor alakították ki a Vakok kertjét és a Kis botanikus kertet. A Vakok kertje teljesen zárt volt, a Vakok Intézetének volt oda kulcsa. Ott egy fenntartó-üzemeltető személy működtette a kertet. Csak a vakok használhatták, kísérőikkel. Mivel zárt kert volt, kint voltak a nyugágyak, egyéb bútorok. A Kis botanikus kertben is volt egy üzemeltető, aki a nyugágyakat kirakta-berakta, ügyelt a medencére, az egynyári bemutatóra stb. Akkoriban működött egy játékkölcsönző az Ajtósi Dürer utca és a Dózsa György út sarkán, amit szintén egy emberünk működtetett. Voltak építőjátékok és sakk. Két évig működött, azalatt ellopták az összest!”

„Egy idő után a Városliget közönsége megváltozott. A 24 kártyaasztal helyszíne törzshely volt. Volt, hogy a rendőrök már úgy jöttek ki hozzánk, hogy megnézték az alkalmi dolgozók személyi igazolványait, utána mentek a kártyaasztalokhoz begyűjteni, igazoltatni. Rendszeresen vittek el bűnözőket onnan. Történt egyszer, hogy egy parkőrt leütöttek, mert rászólt valakire, ne rongáljon! A parkőr bele is halt… Volt egyszer, hogy 150 indiai kint aludt a parkban. Ott mosakodtak, mostak, ott éltek. Aztán nagy nehezen a rendőrség és a KÖJÁL megoldotta, hogy máshol helyezzék el őket. A Ligetben mindig történt valami. Nem volt olyan nap, hogy ne történjen valami azonnal megoldandó!”

„A Ligethez kötődik Göncz Árpáddal való találkozásom is. A Szent István parki Marx szobor gránit talapzatát lebontották. Abból csináltak egy emlékpadot a Városligetben a Vajdahunyad vár bejáratához egy ’56-os hős emlékére. A padot Göncz Árpád avatta, a kerületi polgármesterek és jókora tömeg jelenlétében. Meghozták a kőfaragóból a padot és akkor vettük észre, hogy republikánus helyett radikálist írt a faragó. Mit csináljak én egy nappal az avatás előtt? Elmentem a telepre, magamhoz vettem egy óriási sárga virágzó krizantént egy virágtartóban, nagy masnival átkötve, és ezt ráraktam a feliratra!… Az avatás után természetesen átvésettük.”

„A szobrászok is ott dolgoztak a Városligetben, a mai Olof Palme házban: a Fővárosi Kőfaragó és Épületszobrász Ipari Vállalat. Egy nagyon jópofa társaság volt. Ők késztették akkoriban az összes köztéri szobrot. Az öntőrészlegük Soroksáron volt. Ott dogozott Szilágyi András, aki a szobrok elhelyezéséért felelt. Akkoriban még az összes köztéri szoborra mi vigyáztunk. Egyszer megjelent nálam az udvarban egy csomó rendőrautó. Azért jöttek, mert eltűnt Korsós lány. Mondtam, hogy itt van bent nálunk, mert valaki letört belőle. Még határzárat is elrendeltek… A Füst Milán szobor az íróasztalomnál állt jó darabig, amíg át nem szállítottuk restaurálásra…”

„Mindenhez közünk volt, ami a közterületen zajlott. Az összes közműszolgáltatóval együtt dolgoztunk, segítettük egymást. Volt egy idős vízszerelő, a Dudok Marci bácsi. Amikor nyugdíjba ment, senki nem tudta a Vízműveknél mi hol van. Hozzánk jöttek be segítségért, mert a közműrajzok nem stimmeltek. Mi segítettünk nekik. A rendőrökkel is nagyon jó volt a kapcsolatunk. Jártak be hozzánk dolgozni. A Városligeti tavat tisztították. A nyugdíjazás előtti rendőrök az utolsó három, leszerelő hónapjukat nálunk töltötték, szerződéses munkaviszonyban… A tűzoltókkal voltunk még nagyon jóban. A Füredi úton faültetésénél is ők segítettek. Az út fásítását társadalmi munkában orosz katonákkal kellett végezni. Megkérdezték, hogyan kell ültetni. Mondtam, hogy 3 méterenként. Kihúztak egy zsinórt, amelyen 3 méterenként volt egy csomó, így ültették a fasort. Amikor elkészültek, jöttek a tűzoltók és ők öntözték be, mert nem volt víz.”

Érdekérvényesítés minden szinten

„A Városligeti Alközponthoz tartozott a XVI. és a XVII. kerület, egy időben a X., a XV., a VI. és a VII. kerület, később a V., is! A XIV. kerülettel nagyon jó volt a kapcsolatunk. (A fenntartási éves szerződést azóta is a Parkfenntartó Kft. nyeri meg, minden évben.) Bármiben kértük a segítségüket, mindig segítettek. A régi tanácsi vezetőkkel is jó kapcsolatot ápoltunk. Dr. Kardos Zsuzsát, az egykori zuglói polgármestert, aki környezetvédelmi mérnök is volt, szakmai kérdésekben nem lehetett átverni. Egyszer a Teleki Blanka Gimnázium kertjét kellett volna megcsinálnunk. Ott egy vadgesztenye sor volt. Mondtam neki, ugye tudja, hogy a vadgesztenye alatt nem marad meg semmi? – Persze, hogy tudom! Ezért találjon ki maga valamit! – válaszolt… Kellett a jó kapcsolt a kerületekkel. Akkor még a Városliget szorosan összefonódott a kerülettel. Az első fokú hatóság a kerület volt, a Városliget közigazgatásilag akkor Zuglóhoz tartozott. Amikor Pécsi Ildikó lett az országgyűlési képviselő, a Liget hozzá tartozott, ő is gyakran kijárt hozzánk érdeklődve, mit tud segíteni. Az országgyűlési képviselőkkel is kölcsönös jó viszonyt ápoltunk. Ha iskoláknak, óvodáknak gyorsan kellet a segítség, minket hívtak. Ha valamilyen alkalomra díszíteni kellett, minket hívtak. A VI. kerületben a Munkácsy utcai óvodával voltunk együtt egy szocialista brigádban, az ő kertjükben mindig mi csináltuk a kiültetéseket. A XVI. kerülettel is jó volt a kapcsolat. Ott laktam, így egyszerűbb volt. Egy időben a kerület Környezetvédelmi Bizottságának is tagja voltam. Volt egy időszak, amikor a Főváros Környezetvédelmi Bizottságának is tanácsadója voltam. Ott is tudtam a FŐKERT javára dolgozni. A fasorok ügyét és a fenntartás fontosságát mindig hangsúlyoztam… Már nem dolgozom egyik bizottságban sem.”

„A VI. kerületben egy évben kétszer volt ún. tisztasági bejárás, amikor az önkormányzati tulajdonú bérleményeket ellenőrizték, rendben vannak-e. A Fővárosi Kertészet részéről én vettem részt ezeken a bejárásokon. Nagyon érdekes volt, így láttam egyszer az Operaház minden szegletét belülről is!”

„A rendszerváltás után évente pályázni kellett a minden egyes kerületnél a fenntartási munkákra. Meg kellett pályázni a kerületeknél a saját területeinket. És az nagy pofonütés volt, amikor elvesztettük!”

Egy nyugodt korban éltünk

„A termelői értekezletek voltak azok az események, ahol az alközpont vezetők találkoztak és operatív egyeztetést tartottak a fenntartásról. Ez egy nagyon fontos tanácskozás volt, itt tájékozódtunk a cég egyéb ágazatainak dolgairól és a többi alközpont munkájáról. Ez az értekezlet mindig a Városligetben volt. 1983-ig a pénzzel nem igazán kellett foglalkoznunk. Csak leírtuk, hogy mikor mit csináltunk a Főváros pedig finanszírozta. Nem számított semmi. Utána fokozatosan vezették be először az egységárat, majd a normát és áttértünk a ráfordítás alapú finanszírozásra. Ezeket mind nekünk kellett „kitalálni”, majd kiszámolni. Az alközpontvezetők tervezték az egynyári kiültetéseket. Nekem a parktervezés is engedélyezett volt…. Szóval egy nyugodt korban éltünk…”

„A fenntartásnak ma nincsen becsülete, nagyon degradálódott ez a szakág. Csak szemétszedés és fűnyírás. Nem is nagyon van (szak)emberi jelenlét a parkokban. Csak a közhasznú dolgozókat lehet látni. Kivonulnak a parkokba, rendet tesznek, amennyire tőlük telik és ennyi. De a cserjék metszésén mindig rögtön tetten érhető, hogy nincsen annyi szakember…”

 

A visszaemlékezés 2017. június 26-án az egykori Kertészeti Egyetemen rögzített beszélgetés alapján készült.

Az emlékeket lejegyezte és szerkesztette: B. Nagy Ildikó Réka

Köszönöm Erdősné Győrffy Mártának a FŐKERT nyugdíjas park- és fasorfenntartási igazgatójának a beszélgetés létrejöttét, a kéziratok átolvasását, szakmai észrevételeit!

Fotó: Varga László

Helyszínek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.